Szürkehályog (katarakta): tünetei, okai, típusai
A szürkehályog (cataracta, katarakta) az egészségesen átlátszó szemlencse elhomályosodását jelenti, mely fokozatos látásromláshoz vezet. A kor előrehaladtával elkerülhetetlen betegség kialakulása általában lassú, fájdalommentes folyamat, mely legtöbbször csak évek múlva okoz panaszokat. A katarakta elnevezés görögül vízesést jelent, mivel régen a beteg ilyenkor a látását úgy jellemezte, mintha vízfüggönyön nézne keresztül. Kezelése kizárólag műtéttel lehetséges, melynek során a szemlencsét eltávolítjuk és annak helyére műlencsét ültetünk be. A műtéti eljárás és a műlencsék folyamatos fejlődésének köszönhetően a kezelés gyors és fájdalommentes, a felépülési idő rövid és a műtétet követően akár szemüveg nélkül is élesen fog látni.

Tartalomjegyzék
Mit értünk szürkehályog alatt?
A szürkehályog a szemlencse elszürkülését jelenti, mely miatt egyre kevesebb fény jut be a szembe és ezáltal az ideghártya egy gyengébb minőségű képet fog érzékelni. Az elszürkült szemlencse miatt a látás elmosódott és homályos lesz, a színek fakóbbá válnak, idővel pedig lényeges látásromlás alakul ki.
Előrehaladott esetekben a szürkehályog szabad szemmel is látható, amikor a lencse átlátszósága annyira lecsökken, hogy a fekete pupilla területében azt fehérnek látjuk.
A szürkehályog kialakulása komplex folyamat, melyben az alábbi átalakulások játszanak döntő szerepet:
- a szemlencse anyagának tömörödése és merevedése (szklerózis),
- a lencse ionháztartásának és pigmentáltságának változása,
- a lencse fehérjéinek átalakulása, mely az átlátszóságuk elvesztéséhez vezet.
Kezeletlen szürkehályog esetén a lencse fokozatosan olyan mértékig szürkül el, hogy vakság alakul ki, mely bizonyos ideig azonban még visszafordítható. Elhanyagolt esetekben a szemlencse nagyfokú duzzadása szemgyulladáshoz és másodlagos zöldhályoghoz vezet, mely nagyfokú fájdalommal jár és akár sürgősségi műtétet igényelhet. Ilyen esetekben a műtéti szövődmények aránya magasabb és a maradandó látáskárosodás aránya is gyakoribb.
Milyen típusai lehetnek a kataraktának?
A szemlencse elszürkülése többféleképpen alakulhat ki, így három fő katarakta típust különítünk el (képek):
- nukleáris katarakta (a lencse egyenletes elhomályosodása),
- kortikális katarakta (a lencse kérgi részeinek küllő alakban történő elszürkülése),
- hátsó szubkapszuláris katarakta (a lencse hátsó felszínének szemcsés elhomályosodása).
Az elváltozás formája nagyban befolyásolja a kialakuló tüneteket. A nukleáris típus általában lassabban és később okoz panaszokat a betegnek. Ugyanakkor az ilyen típusú előrehaladott („túlérett”) szürkehályog eltávolítása során a szövődmények kialakulásának esélye valamelyest megemelkedik.
Mi okozza a szürkehályogot?
A betegség leggyakrabban a szemlencse öregedési folyamatának részeként alakul ki és általában 45 éves kor felett figyelhető meg, de ilyenkor még hosszasan semmilyen tünetet nem okoz. Fiatalkorban a szemlencse átlátszó és rugalmas, így ennek köszönhetően alakját, és ezáltal a szem dioptriáját, változtatni képes. A kor előrehaladtával a szemlencse azonban ezen tulajdonságait lassan elveszíti. Emellett a betegség kialakulásának számos oka ismert és több kockázati tényező is növeli annak esélyét vagy gyorsaságát.
|
Szürkehályog kialakulásának okai és kockázati tényezői |
|---|
|
Az elváltozás sokszor közel hasonló mértékben alakul ki a két szemben, de nem furcsa az sem, ha egyik szemen már előrehaladott, míg másikon csak kezdődő elhomályosodás van jelen. A betegség előrehaladási üteme nehezen állapítható meg, a pár hónaptól a több évtizedig bármikor juthat olyan állapotba, hogy műteni javasolt.

Milyen tünetei vannak a szürkehályognak?
A kórképre jellemző fő tünet a fájdalommentes látásromlás. A különböző típusok azonban különböző tüneteket okoznak, ezáltal a betegséghez kapcsolódó látási tünetek is változatosak.
|
A szürkehályog tünetei |
|---|
|

A korral járó szürkehályog esetében a tünetek általában fokozatosan alakulnak ki és csak lassan változnak. Szembetegség, szemműtét után vagy gyógyszer mellékhatás során kialakult esetekben általában gyorsabb a kórkép előrehaladási üteme, míg sérülés esetén legtöbbször azonnali a látásromlás.
Érdekesség, hogy a betegség kezdeti szakaszában távollátók esetében a szemüveg dioptriája javulhat is, ami azért van, mert a szemlencse keményedése gyakran mínuszos dioptriát kölcsönöz a szemnek, ami a meglévő pluszos dioptriák csökkenését eredményezi. Ehhez hasonlóan, akinek csak olvasó szemüvege van azt veheti észre, hogy már akár szemüveg nélkül is tud olvasni, ellenben távolra már nem lesz éles a látás. További érdekességeket a kórképről az Amerikai Szemorvostársaság (AAO) weboldalán talál, a tünetekről és több szürkehályoggal kapcsolatos témáról a tudástárunkban olvashat.
Megelőzhető a szürkehályog kialakulása?
A szürkehályog kialakulása a tudomány jelen állása szerint nem előzhető meg, azonban a már kialakult betegség előrehaladását valamelyest lassíthatjuk az alábbi módon:
- fényvédelem (kalap, napszemüveg hordása az UV kitettség csökkentése érdekében),
- kockázati okok csökkentése (dohányzás elhagyása, társbetegségek kezelése).
A szervezet megfelelő antioxidáns státusza is segíthet a folyamat lassításában, ezt egészséges életmóddal, zöldségben és gyümölcsben gazdag, kiegyensúlyozott táplálkozással tudjuk elérni. Tévhit azonban, hogy a C-vitamin vagy egyéb antioxidáns táplálékkiegészítők megakadályozzák a szürkehályog kialakulását.
Hogyan gyógyítható a szürkehályog?
A kórkép egyedüli hatásos gyógymódja a szürkehályog műtét, melynek során az elszürkült szemlencsét eltávolítjuk, és helyére egy életre szóló, modern műlencsét ültetünk be. Maga a beavatkozás gyors és teljesen fájdalommentes, a felépülési idő pedig rendívül rövid, így bennfekvésre sincs szükség. Bár a teljes látásjavuláshoz néhány napra szükség van, a páciensek többsége már az első napon látványos javulást tapasztal.
A folyamatosan fejlődő műtéti technológiák és a modern műlencsék egyre pontosabb eredményeket, valamint kiemelkedő biztonságot nyújtanak, miközben a szövődmények kockázatát a minimálisra csökkentik.

A hagyományos, ultrahangos műtét egy megbízható és költséghatékony eljárás. Ugyanakkor a műtét bizonyos szakaszai – például a hajszálnál hússzor vékonyabb lencsetok precíz megnyitása és a megkeményedett lencse feldarabolása – nagyfokú sebészi precizitást igényelnek. E kritikus lépések automatizálására és a biztonság további fokozására fejlesztették ki a femtolézeres technikát. Bár hazánkban jelenleg még kevés helyen hozzáférhető, a femtolézeres eljárás olyan technológiai áttörést jelent, amelynek precizitása és megbízhatósága kimagaslik a hagyományos technikához képest.
A választott műlencse típusa alapvetően meghatározza a műtét utáni életminőséget:
- Egyfókuszú műlencse: Állami finanszírozással ez a típus érhető el, amellyel egy adott távolságra (általában távolra) nyerhető vissza az éles látás, de köztes távolságra és olvasáshoz továbbra is szemüvegre lesz szükség.
- Prémium műlencsék: Kínálatunkban az alaplencséken kívül megtalálhatóak a nyújtott fókuszú (EDOF) és az új generációs multifokális lencsék is, valamint ezek tórikus (asztigmiát korrigáló) változatai is. Ezek a modern műlencsék lehetővé teszik, hogy a páciens a műtét után több távolságra is élesen lásson, így akár teljesen elhagyhatja a szemüveget.
Bár a prémium megoldások költségei valamivel magasabbak, az általuk nyújtott szemüveg-szabadság és a jobb életminőség olyan hosszú távú befektetés, amely a legtöbb páciens számára hamar megtérül.
ℹ️ A kezelésről részletesebben a szürkehályog műtét oldalon olvashat, összehasonlító oldalunkon pedig könnyen tájékozódhat a különböző műtéti technikák és műlencsék előnyeiről és árairól egyaránt.
