Miért alakulnak ki az üvegtesti homályok?
A szemgolyó nagyobb részét egy átlátszó géles anyag tölti ki, ez az üvegtest, mely a szemlencse és az ideghártya között található. Az üvegtest 98%-a víz, a fennmaradó rész különböző sókat, cukrokat, fehérjéket és kollagén rostokat tartalmaz. Egészséges fiatalok esetében az üvegtest közel teljesen tiszta, azonban idővel a géles anyag átalakul és összeesik. A folyamat során a gél elfolyósodik, a kollagénrostok összecsapzódnak és ezáltal pontszerű, köteges vagy egyéb szabálytalan alakú üvegtesti homályokat alkotnak, melyeket hajszál, pókháló vagy röpködő legyek formájában látuk és úszkáló foltoknak nevezük.

Az üvegtesti homályok szemmozgásra változtatják helyzetüket, pillanatra akár el is tünhetnek a látótérből, majd gyorsan ismét beúsznak. Az egyik napról a másikra, hirtelen megjelenő több vagy nagyobb méretű homály legtöbbször azt jelzi, hogy a gél az elfolyósodásnak abba a fázisába került, amikor eltávolodik az ideghártyától. Ezt a folyamatot üvegtesti határhártya leválásnak nevezzük, mely leggyakrabban középkorúaknál jelentkezik. Az úszkáló foltok méretüktől és elhelyezkedésüktől függően fiatalabb korban is zavaróvá válhatnak. A szövődménymentes üvegtesti határhártya leválás önmagában ártalmatlan folyamat és nem tévesztendő össze az ideghártya leválással (retinaleválás), mely sürgősségi ellátást igénylő kórkép.

Miért látjuk az úszkáló foltokat? Mikor múlnak el?
Az üvegtesti gél összecsapzódásai zavaró árnyékokat vetítenek az ideghártyára, melyeket szemmozgásra elmozduló pontok, foltok, szálak, gyűrű vagy egyéb formában észlelünk.
A kialakult üvegtesti homályok beavatkozás nélkül nem tűnnek el, de pár hét elteltével van aki képes hozzászokni ezekhez. A látásban zavaró úszkáló foltoktól fájdalmatlan lézerkezeléssel szabadulhatunk meg.

Hogyan látja orvosa az üvegtesti homályokat?
Az egészséges üvegtest átlátszó, amennyiben ebben homályok jelennek meg, azt szemorvosa szürkés pontok, szálcsák, fátyol- vagy gyűrűszerű képletként látja. A nagyobb, Weiss gyűrűnek nevezett homály kivételével a pontok, kisebb, vékonyabb szálcsák beazonosítása, elhelyezkedésének megállapítása, ideghártyával való esetleges kapcsolatának feltérképezése külön gyakorlatot igényel.
Milyen típusai vannak az üvegtesti homályoknak?
Az üvegtesti homályokat csoportosíthatjuk eredet, alak, anyagösszetétel és elhelyezkedés alapján.
Eredetük szerint az üvegtesti homályok lehetnek gyulladásos, vérzéses, elfajulásos (asteroid hyalosis), üvegtesti elfolyósodásos (syneresis) vagy egyéb szöveti eredetűek (szemlencse tok darab utóhályog kezelés után vagy ideghártya darab retina szakadás után).
Alakjuk szerint léteznek pontszerű, köteges vagy hálózatszerű üvegtesti homályok. Ezen belül egy speciális formát képvisel a Weiss gyűrű.
Anyagösszetételük változatos, hydroxi-apatit, cholesterol, fehérje, sejtes elemek vagy egyéb szöveti komponensűek.
Elhelyezkedésük szerint elkülöníthetjük gélen belüli vagy határfelszíni homályokra.
Az altípusok és ezek kombinációinak elkülönítése meghatározó a kezelés szempontjából.
Más betegségekben is láthatunk úszkáló foltokat?
Az üvegtesti gél összeeséséhez hasonló tünetek jelentkezhetnek egyéb betegségekben is, mint például a szem belső részét érintő gyulladásos (uveitis) vagy daganatos kórképekben, illetve üvegtesti bevérzés esetén, mely leggyakrabban ideghártya szakadás, cukorbetegség okozta diabéteszes retinopátia vagy makuladegeneráció következménye. Az esetek egy részében az üvegtesti határhártya leválás hosszasabban, nehezebben vagy szövődményesen zajlik le. Ilyenkor az ideghártya vongálódására a látótér ugyanazon részén megjelenő cikázó fényvillanás, a retina szakadására a sok apró pontszerű homály, a bevérzésre vagy a retinaleválásra pedig általában a látásromlás vagy látótér kiesés utalhat. Az üvegtesti homályok eredetének megállapítása miatt kiemelt fontosságú az első tünetek megjelenése utáni mielőbbi pupillatágításos szemészeti vizsgálat, mivel ezek a kórképek korai kezelést igényelnek.
Hogyan kezelhetőek az üvegtesti homályok?
A szemben található üvegtesti homályok lézerkezelése világszinten újszerű eljárás. A műtét során seb nem képződik, a lézer nagy pontossággal képes a szem belsejében hatni és megszüntetni az úszkáló foltokat. A lézerkezelés során általában több száz lövést adunk le az üvegtest célzott részére. A kezelés hatására a kollagén és hyaluron molekulák feloldódnak, az üvegtesti homály elpárolog, gázbuburékká alakul és hamar felszívódik. A zavaró úszkáló foltok ezáltal eltünnek.
Hogyan történik a kezelés? Fájdalmas?
Az üvegtesti homályok lézerkezelése fájdalommentes, mivel az üvegtestben nincsenek érzőideg végződések. A szemgolyó mozgásának korlátozására és a kezelés jobb láthatósága érdekében felszíni érzéstelenítést követően egy speciális kontaktlencsét helyezünk a szemfelszínre. Ezután réslámpa előtt ülve történik a kezelés, mely általában 10-20 percet vesz igénybe alkalmanként. A kezelés a vizsgálat napján is lehetséges, más elővizsgálatokat nem igényel.
Milyen teendők vannak a kezelés előtt és után?
A beavatkozás előtt részletes szemészeti vizsgálatot végzünk, mely minden esetben tartalmaz egy szemfenéki rétegvizsgálatot (OCT) és egy ultrahang vizsgálatot. Ezen kívül más orvosi, labor vagy egyéb képalkotó vizsgálatra legtöbbször nincs szükség.
A műtét után látása átmenetileg homályosabb a pupillatágításnak köszönhetően, melynek hatása általában 3 óra múlva szűnik meg teljesen. Ezután korlátozás nincs, szokásos életvitelét folytathatja.

Milyen kimenetele van a kezelésnek?
A lézernyaláb az adott kezelés helyén a homály teljes eltünését eredményezi, azonban egy homály több száz, ezer lézerpulzus leadásával tüntethető el. Az úszkáló homályok kezelhetőségének mértékét azok mérete, sűrűsége, keménysége és elhelyezkedése határozza meg. Vannak olyan vékony homályok is, melyet a szemész észrevesz, de mely a beteget nem zavarja, így ezeket nem kezeljük.
A leglátványosabb eredményeket az üvegtesti határhártya leválás után hirtelen kialakuló úszkáló homály, az ún. Weiss gyűrű kezelésekor látjuk. Ez a fajta homály legtöbbször egy kezeléssel teljesen megszüntethető, amennyiben mérete átlagos.
Fontos tudni, hogy egy alkalommal csak bizonyos számú lézerpulzust visel el biztonsággal a szem, így a kielégítő eredmény elérése érdekében esetenként több ülésre is szükség lehet, ez pedig a kezelés folyamán derül ki. A kezelés során nem tűntetjük el az üvegtest teljes egészét, csupán annak kis töredékét, így a géles anyag vázát képező apró, vékony szálcsák érintetlenül ott maradnak, de ezek általában már észrevehetetlenek szemünk számára. Például az üvegtesti határhártya leválása során a Weiss gyűrü mellett látható több száz kisebb homály legtöbbször semmilyen panaszt nem okoz már. Azonban esetenként előfordulhat, hogy néhány ilyen apróbb, vékonyabb homály, habár kisebb mértékben, de mégis zavaró marad. Ilyenkor ezeknek a további kezelése egyedi elbírálást igényel.
Az úszkáló foltok a megjelenésük után mielőbbi vizsgálatot igényelnek a pontos diagnózis felállítása érdekében. A kezelés a homályok megjelenése után akkor végezhető el biztonságosan, amennyiben nincs ellátást igénylő kóros üvegtesti vagy ideghártya elváltozás. Utóbbi esetekben előfordulhat, hogy előbb az ideghártyán lévő, látásromlás veszélyével fenyegető elváltozást kell kezelnünk, mely után néhány héttel az üvegtesti homály lézerkezelésére is sor kerülhet.