Kórképek

Gyakori szembetegségek

A szembetegségek megállapítása szakember feladata, azonban a beteg hiteles forrásból történő tájékozódása fontos a gyógyuláshoz vezető úton.

Összegyűjtöttük a leggyakoribb szemészeti betegségeket azzal a céllal, hogy segítsünk a pácienseknek a leggyakoribb szembetegségekben való gyors tájékozódásban, mely által mindenki megbecsülheti saját esetének súlyossági és sürgősségi fokát.

A szembetegségek könnyebb megértése végett azonban előbb vessen egy pillantást a szem felépítésére.

A szem felépítése, szembetegségek megértése

Hátsó üvegtesti határhártya leválás (posterior vitreous detachment)

A szemgolyó belsejének nagy részét kitöltő üvegtesti gél egy idő után már nem tapad a szemgolyó hátsó részéhez, hirtelen összeesik és eltávolodik az ideghártyától. Ezt a folyamatot hátsó üvegtesti határhártya leválásnak nevezzük. Ilyenkor a látótérben sok apró fekete pötty vagy a szem előtt úszó folt jelenik meg, Korai szemészeti vizsgálat javasolt, mivel csak tünetek alapján nem zárható ki a retina szakadásának lehetősége.

A zavaró úszkáló foltok később megszüntethetőek az üvegtesti homályok lézeres kezelésével (vitreolysis).


Ideghártya szakadás (retinal tear)

Az ideghártya szakadására utalhat ha a látótér szélén cikázó fényvillanások, villámlások jelennek meg és/vagy sok apró fekete folt jelenik meg a látásban. Sürgősségi lézerkezelést igényel, mely kezeletlenül ideghártya leváláshoz és látásromláshoz vezet. Csak a tünetek alapján nem különíthető el a hátsó üvegtesti határhártya leválástól.


Ideghártya leválás (retinal detachement)

A retinaleválás hirtelen látásromlással járó, sürgősségi műtétet igénylő kórkép. A látásromlás általában a látótér szélső részeiről indul, sötét függönyként ereszkedik le vagy sötét falként épül fel.


Kötőhártya gyulladás (conjunctivitis)

A kötőhártya gyulladás általában hirtelen jelentkező, szemfelszínt érintő fertőző vagy nem fertőző betegség.


Makuladegeneráció (macular degeneration)

Az időskori makuladegeneráció az ideghártya központi látásért felelős részének jellegzetes károsodása, mely torz látást, foltlátást és ennek következtében az olvasóképesség csökkenését eredményezheti. A száraz típusú makuladegeneráció lassú folyamat, míg a nedves típusú általában gyors állapotromlást okoz és korai kezelést igényel.


Makulaödéma (macular edema)

A makula ödémája alatt az ideghártya központi látásért felelős részének a vizenyőjét értjük. Leggyakrabban diabétesz, keringési zavar vagy szembelgyulladás miatt alakul ki. Látásromlással jár, mely kezelés nélkül maradandóvá válhat.


Szaruhártya-gyulladás (keratitis)

A szaruhártya-gyulladás döntően fertőzéses eredetű, mely hamar és akár maradandó látásromlást is eredményezhet. A kontaktlencse hordással kapcsolatos acanthamoeba fertőzés akár egy nap alatt is nagyon súlyos állapothoz vezethet, a herpesz vírus okozta keratitis pedig bőrtünetek jelenléte nélkül is érintheti a szemet.


Szemszárazság betegség (dry eye disease)

A szemszárazság a könnyfilm elváltozásait jelenti, mely legtöbbször egy hosszas folyamat eredménye. Szempirosságot, időnként elhomályosodó látást, idegentest érzést és/vagy könnyezést eredményeznek.


Szürkehályog (cataract)

A szürkehályog a szemlencse állományának fokozatos elszürkülését jelenti, mely műtéttel kezelhető. A műtét során a szemlencse belsejét eltávolítjuk, de általában a külső, vékony tokjának döntő részét megörizzük és ebbe ültetjük be a műlencsét.


Utóhályog (posterior capsule opacification)

A szürkehályog műtét során megtartott lencsetoknak a sejtjei esetenként fokozott szaporodásnak indulnak. A lassú folyamat a tok megvastagodásához és ezáltal a fényáteresztő képességének a csökkenéséhez vezet. Ennek javítása érdekében lézeres capsulotomiat végzünk, mely során a szemlencse tokján kis nyílást készítünk, ezáltal megszüntetjük a fény útjában lévő akadályt.


Uveitis

A szemgolyó belső részét érintő gyulladás szemvörösséggel, fájdalommal és látáscsökkenéssel jár, hátterében gyakran valamilyen általános betegség található.


Üvegtesti vérzés (vitreous haemorrhage)

Az üvegtesti vérzés a szemgolyó belsejébe történő bevérzést jelent, mely hirtelen látásromlással járó sürgősségi állapot. Leggyakoribb oka a retina szakadása vagy a cukorbetegség szemészeti szövődménye.


Zöldhályog (glaucoma)

Az egyik leggyakoribb szembetegség a zöldhályog, mely kezelés nélkül a látóidegrostok visszafordíthatatlan pusztulását okozza. Két fő altípusát különítjük el, mely az ellátás sürgőssége szempontjából is fontos.

A zárt zugú glaukómák közül a glaukómás roham az, mely sürgősségi kezelést igényel. Tünetei a hirtelen kialakuló homályos látás, a fények körül szivárvány színű karikák megjelenése, az erős szemfájdalom és szemvörösség. Ezenkívül más, félrevezető tünetek is jelentkezhetnek, mint például fejfájás vagy hasfájás. A kezelés során a szemnyomás csökkentése a cél, melyet véglegesen a Nd:YAG lézeres iridotómia által tudunk elérni. A beavatkozás a hajlammal rendelkező betegeknél megelőzésre is alkalmas.

Nyílt zugú glaukóma lassú lefolyású betegség, mely fokozatos látótér kieséshez vezet. Kezelése cseppekkel, műtéttel vagy lézerrel lehetséges. A mikropulzus lézer trabeculoplastica (MLT) során szöveti károsodás nélkül ingereljük a csarnokzugot, mely után a csarnokvíz elfolyása fokozódik és csökken a szemnyomás. A glaukóma lézeres kezelései közül a mikropulzus lézer trabeculopastica a hagyományos lézerkezelések (ALT, SLT) modern alternatívája.


Leggyakoribb szembetegségek

„A leggyakoribb szembetegségek felismerése és helyes kezelése elengedhetetlen a ritka betegségek ismerete nélkül.”

Dr. Gergely Róbert
Dr. Gergely Róbert szemész